11. rész

Igen. Ülök, és gondolkodom...még mindig...méég mindig...valami? Semmi...ötletem sincs, hogy hogy a fenébe béküljek ki szívem választottjával és hogy szerezzem vissza. De már tuti elfelejtett. Biztos szerzett egy másik csajt, és biztos most is vele van a MI lakásunkban. Nem, azt én nem bírnám ki!! De mi van, ha így van?? Ha tényleg így van és Adam lemondott rólam...örökre!? Na, ezt nem hagyom. 

Elkezdtem rohanni amilyen gyorsan csak tudtam. Ahogy csak bírtam, fel a lakásunkba. A MI lakásunkba. Nem akarok ott mást találni! Soha nem bocsátanám meg magamnak. 

Eszeveszettül futok, és a háztömbekig meg sem állok. Nem hagyhatom. Nem hagyhatom, hogy lecseréljen. Mikor odaérek, megállok az ajtóban és egy kicsit kifújom magam. Namost. Sok eset lehetséges. 

1. a lakásban rajta kívül senki nincs

2. mellette ül és vihorászik egy csini kis pipi, aki vékony, csinos, kedves, vicces és...szép

3. több lány is van vele

Huh. Benyúlok a kulcsért a zsebembe, közben remeg a kezem. Nem merek bemenni nem merek bemenni. 

Hát úgy látszik nem is fogok. Hupsz. Hol a kulcs???? Biztos elhagytam futás közben. Elkezdtem visszafutni azon az úton ahol jöttem. De sehol. Hát ez az én napom. Sürgök forgok, míg megtalálom a másik zsebemben. Én hülye! Soha nem teszem a másik zsebembe, hogy került az oda? Na mindegy, a lényeg az, hogy feljussak. Remegő kézzel betettem a kulcsot a zárba. Végig gondoltam vagy 200 lehetőséget, hogy mi fog történni a szerelmes megbocsájtástól a sztriptíztáncosokig, és mire eljutottam az ajtóig, addig kb 3-szor elájultam. Kicsit idegbeteg lettem. De felértem. Itt vagyok. Meg fogom fogni a kilincset és bemegyek. 

Mikor kinyitottam az ajtót, elakadt a lélegzetem...